PieChart

Íme a három dobogós: bor, hungarikumok, valamint holtversenyben a pálinka, és az édességek, ezek a legnépszerűbb fesztiválok ma Magyarországon. A kutatás kiderítette továbbá, hogy átlag évi 1-4 gasztrofesztivált látogatunk. A gasztrofesztiválok tipikus vendége olyan 39 éves párkapcsolatban élő, budapesti nő, aki a párjával együtt látogat ki a gasztro-eseményekre és átlagosan 6200 Ft-ot költ a belépő árán felül.

A megkérdezettek jelentős része főleg online forrásból (24%) és ismerősöktől (26%) tájékozódik, valamint azzal a feltételezéssel ellentétben, hogy jóval a fesztivál kezdete előtt határoz a részvétellel kapcsolatban, csupán néhány nappal a fesztivált megelőzően dönt és hajlandó akár utazni is a kulináris élvezetekért. A látogatók kora egyébként hangsúlyosan közrejátszik abban, hogy mennyit utaznak egy gasztro eseményért.

A kutatásban nemcsak a szokásos demográfiai jellemzőket vizsgáltuk, hanem például a gasztro-fesztiválozás tekintetében a kor, lakhely és a költés közötti összefüggéseket is. Így például kiderült, hogy csak kevés százalékban határozza meg a látogatók lakhelye azt, hogy mennyit utaznak egy fesztiválért.

A fesztiválokon megkérdezettek az ismerősök (27%), plakát, illetve járműreklámok (18%) után leginkább online hírportálok formájában értesültek a rendezvényekről, a hagyományos TV, rádió csak 5-6. helyen áll a versenyben. Ennek oka a szervezők által használt médiamixben keresendő.

A szervezők még mindig erősen támaszkodnak a hagyományos médiaeszközökre, pedig a közönség már régen az online csatornákat részesíti előnyben. Sok fesztiválnak még rendes weboldala sincs, és a közösségi médiát is csak promócióra használják. Magyarországon több mint 200 gasztrofesztivál van, de ezekből csak alig 20-nak van értékelhető honlapja.

A kutatás rámutatott: ha hétvégi programhoz, kikapcsolódáshoz keresünk információkat, akkor a barátok, ismerősök után első helyen áll az online média és dobogós lett még a közösségi média is. A hagyományos eszközök, mint a TV, rádió és a nyomtatott lapok lemaradtak a dobogóról.

A válaszadók több mint fele szívesen felkeresi a rendezvényt megelőzően a fesztivál Facebook, illetve weboldalát, és közel 80% tartja fontosnak ezeknek a platformoknak a meglétét, így a szervezőknek érdemes kiemelt figyelmet fordítania ezekre a csatornákra.

A CME Hungary Zrt. immáron második éve foglalkozik egyik főprofiljaként gasztro-kommunikációval. A kutatás eredményét blogunkon, a Guston tettük elérhetővé, a jövő év folyamán pedig egy részletesebb tanulmánnyal és konferenciával, valamint gasztrokutatásunk 20.000 főre való kibővítésével jelentkezünk.